A gólyatöcs a sekély szikes tavak és belvizes területek jellemző költőfaja

Ürbőpusztához köthető a hazai természetvédelem egyik fontos mérföldköve, ugyanis itt található a második természetvédelmi célból őrzött terület hazánkban. A térségben minden tavasszal tömegesen gyűjtötték a vízimadarak tojásait. Ennek megakadályozására tettek célzott intézkedéseket a természeti értékekért aggódó, különböző beosztású hivatalos személyek, akiket összefoglalóan „madárkapitányoknak” nevez az utókor.A 10 hazai nemzeti parkban szolgálatot teljesítő, szinte teljes természetvédelmi őrszolgálat jelenlétében a hazai hivatásos természetvédelem kezdetén nagy szerepet játszó „madárkapitányoknak” állítottak emlékkövet 2023. szeptember 27-én Ürbőpusztán.

A terület még ma is jelentős madárvilágnak ad otthont, bár az egykori madárbőség sajnos már a múlté. Idén tavasszal Bugyi külterületén, a korábbi évektől eltérően, jelentős területeken alakultak ki kielégítő mennyiségű sekélyvizű élőhelyek. Az ilyen élőhelyekhez kötődik a térségben költő partimadárfajok jelentős része. Azokban az években, mikor nincs elég felszíni víz, egyes madárfajok költései akár teljes mértékben el is maradhatnak.

2023.tavaszán a terület mélyebb részein jelentős számban találtak költőhelyet a nálunk fészkelő partimadarak, sőta vízhez kevésbé kötődő fajok szempontjából is előnyösnek bizonyult a tartós vízborítás. A terület alacsony védelmi szintje miatt azonban a költési sikerhez fokozott természetvédelmi jelenlét szükséges.

A területen költő partimadárfajok helyzetének ismertetése következzen fajonként:

Bíbic (Vanellus vanellus): 

A leggyakoribb, élőhelyek szempontjából legkevésbé igényes fészkelő partimadárfajunk. A vizes élőhelyek partjai mellett, szántókon is jelentős számban költ. A kora tavasszal kezdődő költés miatt a kialakuló fészkelőközösségek gyakran a bíbicek költéseihez kapcsolódnak. Mivel fészkeiket nagyon aktívan védik, a bíbicek nyújtotta védelmet más madárfajok is kihasználják.

Bíbicfióka

Színes gyűrűvel jelölt bíbicfióka

 Piroslábú cankó (Tringa totanus):

A piroslábú cankó a viszonylag gyakori partimadarak közé tartozik, többnyire a vízállásos gyepterületeken található meg. Korábban az országban széles körben elterjedtek voltak a bíbiccel és nagy godával közös fészkelőközösségei. A csapadékosabb években, mint az idei is, több pár telepedik meg az alkalmas költőhelyeken és a költési siker is látványosan jobb. Viszonylag nehezen észlelhető faj, legjobban akkor lehet megbecsülni az állományt, ha valamilyen ragadozó, például barna rétihéja (Circus aeruginosus) közelíti meg a fészkeket és a felnőtt madarak aktívan védik a költőhelyet.

Piroslábú cankó

Nagy goda (Limosa limosa): 

Az elmúlt években hazai, sőt európai állománya is jelentősen csökkent a fajnak. Ürbőpuszta térségében is nagymértékben függ a költőpárok száma a tavaszi vízviszonyoktól. A Mogyoró-szigetnél kialakult költőközösségben ez a faj is viszonylag rendszeresnek tekinthető. Az itteni állomány országos viszonylatban is jelentősnek számít kis száma ellenére.

Nagy goda 

Gólyatöcs (Himantopus himantopus):

Megfelelő vízállások esetén a terület egyik leggyakoribb költőfaja, sokszor a legelő állatok között is sikeresen költ. A sikeres szaporodáshoz elengedhetetlen, hogy a költőhely környéke ne száradjon ki a fiókák röpképessé válásáig. 

Kotló gólyatöcs

Szürkemarha bikák között sikeresen felnövő gólyatöcs fiókák

Gulipán (Recurvirostra avosetta):

Ürbőpuszta térségében a faj csak a kifejezetten vizes években kezd költésbe, az idei évben egy vizes élőhellyel közvetlenül érintkező belvizes szántón költött sikeresen néhány pár, köszönhetően a védelmi intézkedéseknek. A gulipánok társfészkelői bíbicek, kis lilék és székicsérek voltak a feltört területen. A madarak nyomon követése okán egy példányt műholdas jeladóval is megjelöltünk a fajt kutató kollégákkal.

Színes gyűrűvel és műholdas jeladóval ellátott felnőtt gulipán (Lánczos Zs., Barna K.) 

Frissen kelt gulipán fióka

Kis lile (Charadrius dubius): 

A faj a bíbichez hasonlóan szántóföldi kultúrákban és intenzív zöldségkultúrákban is rendszeresen megjelenik, a térségben ismertté vált költései is ilyen helyeken fordulnak elő elsősorban. Viszonylag rendszeresen társul más partimadárfajokhoz. 

Kis lile öntözött zöldségkultúrában

Kis lile fészekalja

Sárszalonka (Gallinago gallinago): 

Az ismertetett fajok közül a leginkább rejtőzködő életmódú, rendszeresen sűrű növényzetben tartózkodik, sekély vízborítás mellett. Jelenlétét többnyire jellegzetes hangja árulja el megriadáskor. Költését ott valószínűsíthetjük, ahol tavasszal nászrepülését észleljük, majd a madarakat később költési időben is megfigyeljük. 

Sárszalonka gyűrűzéskor

Nagy póling (Numenius arquata): 

Az országban kis számú fészkelő, de Ürbőpusztán rendszeresnek mondható költőfaj. Kevésbé kötődik a vízborításhoz, de a legtöbb pár azért a vizes élőhelyek környezetében telepszik meg. Más párok szárazabb gyepekben is költhetnek. Egy kotló madarat idén a költő túzokok felmérése során drónnal talált kollégánk. 

Nagy póling táplálékkeresés közben

Kotló nagy póling drónfelvételen (Kazi Róbert)

Székicsér (Glareola pratincola): 

Ürbőpuszta térségének egyik legnagyobb madártani értéke, ugyanis az itteni állományon kívül csak a Nagykunságban költ hazánkban a faj. Korábban a legeltetett gyepek költőfaja volt, mostanra azonban szinte teljes egészében a kapáskultúrás és az intenzív, öntözött zöldségföldek szolgálnak a fajnak költőhelyül. Itt azonban aktív védelmi intézkedések nélkül nem tudna fennmaradni a faj. Ezért a fészkek felkutatása, a gazdálkodás korlátozása jelentős energiaráfordítást igényel, valamint konfliktusoktól sem mentes. Kiskunlacháza és Bugyi határán a költőhelyüket ráadásul a kavicsbányászat is veszélyezteti. Az idei évben két helyen vált ismertté költése. Egy nagyobb telep alakult ki Kiskunlacházán (Pilis-Budapest környéki Tájegység), ahol ugaron költött kb. 10 pár. Néhány pár pedig más partimadarak közösségéhez csatlakozott Bugyin, a Mogyoró-szigetnél. További érdekesség, hogy mindkét telepnél sikerült megfigyelni a ritkaságnak számító feketeszárnyú székicsért (Glareola nordmanni), melynek a múltban költése is ismertté vált a térségből. 

Színes gyűrűvel jelölt felnőtt székicsér

A székicsér jellegzetes háromtojásos fészekalja

 
Frissen kelt székicsér fióka

Színes gyűrűvel jelölt közel röpképes székicsér

Feketeszárnyú székicsér (bizonyítófotó)

Ugartyúk (Burhinus oedicnemus):

A Felső-Kiskunság egyik legfontosabb költőfaja, a hazai állomány zöme ebben a térségben költ. Az ugartyúk nem kötődik szorosan a vizes élőhelyekhez, a legeltetett gyepek, ugarok és kopár szántók madárfaja. A magas vízzint áttételesen mégis kedvezőnek bizonyult ugyanis olyan helyen is ismertté vált költése szántón, ahol a gépi munkák a nedves talaj miatt maradtak el.  Kéttojásos fészekalja sokszor esik a gépi munkák áldozatául, ismert költései esetében ezért a gépi munkavégzést korlátozzuk a fészek körül kijelölt védőzónán belül. Az idei évben egy pár műholdas jeladót kapott, fiókáikat pedig színes gyűrűvel láttuk el. A jeladókkal követni tudjuk a madarak mozgását. Ez a költés nyomonkövetését és az őszi gyülekezőhelyek detektálását segítette, várhatóan a madarak vonulásáról is sokat megtudunk majd segítségükkel. 

Ugartyúk pár

Az ugartyúk fészke mindössze egy apró mélyedés

Pár napos ugartyúk fiókák

Széki lile: 

A széki lile a legritkább költő madárfajaink közé tartozik, Ürbőpusztáról több évtizede eltűnt, megfigyelése sem ismert azóta. A közeli Apajon a faj változó számban költ, feltehetően az ottani madarak közül sikerült idén egyet megfigyelni a Mogyoró-sziget térségében. Költése idén sem volt itt a fajnak, de a vizes élőhelyek fejlesztésével nem lenne elképzelhetetlen, hogy ismét alkalmas élőhelyet találjon itt is ez az érzékeny madár.

Széki lile vonulás során, tengerparton

 Ürbőpuszta a Kiskunsági Nemzeti Parkkal közvetlenül érintkező terület, mely nagyrészt a Natura 2000 hálózat részét képezi. Azonban a madártani értékei indokolnák a magasabb szintű védelmet, melyet reméljük a közeljövőben az állami természetvédelemnek sikerül elérni.

Szöveg és képek:
Ócsai Péter
természetvédelmi őrkerület-vezető 

Jó hangulatban telt a szeptember 2-án, szombaton megrendezett tematikus természetismereti családi nap az Ócsai Tájházban. A nap sztárjai a rákosi viperák voltak. A rákosi vipera hazánk különleges kígyója, amely sajnos az elmúlt évtizedek során az eltűnés szélére sodródott. A természetvédelem évek óta dolgozik azon, hogy a fajt sikerüljön a kihalástól megmenteni.

A családi napon 32 fő vett részt.  A résztvevők változatos programok közt ismerkedhettek a viperákkal, a megrendezett ismeretterjesztő előadás, Kicsi viperácska – népmese foglalkozás és az itt siklik a bodzakígyó természetismereti foglalkozás keretén belül. A résztvevők 3 turnusban tehettek egy sétát a DINPI projektterületén, hogy megnézzék a viperák számára ideális élőhely kialakítását.

Az ismeretterjesztő program mellett kicsik és nagyok is kipróbálhatták kézügyességüket a kézműves foglalkozásokon. Az alkotás közben a fajra jellemző jegyekkel (mintázat, színek) ismerkedtek a legkisebbek is, miközben a foglalkozásvezetők a rákosi vipera élőhelyéről, táplálkozásáról meséltek a gyerekeknek életkori sajátosságuknak megfelelően. A gyerekek a program végén egy vetélkedőn mérhették össze tudásukat. Minden kitöltött kérdőív hibátlanra sikerült, amely nagyszerű visszajelzés volt és megmutatta a program komplexitásában rejlő tudásátadó lehetőségeket.

Az esemény a Rákosi Vipera Védelmi Program, a LIFE HUNVIPHAB (LIFE18 NAT/HU/000799) projekt keretében valósult meg.

Bővebben a projektről: https://www.rakosivipera.hu/

https://www.dunaipoly.hu/hu/palyazat/a-rakosi-vipera-termeszetvedelmi-helyzetenek-javitasa-a-pannon-regioban-life-hunviphab

Versailleux határában az Étang Chapelier tavon figyeltek meg egy Tápióbicske határában gyűrűzött nagy kócsagot. A madarat 2023.05.24-én gyűrűzte meg Szénási Valentin fiókaként fészken, ezután 2023.08.26-án színes jelölőgyűrűje alapján azonosították Franciaországban. A madár gyűrűzésének helye és megfigyelésének helyszíne között 1119 km távolság van, így elmondható, hogy igen nagy utat tett meg ez a fiatal madár eddigi élete során.Képen a fióka szerepel testvéreivel a gyűrűzés előtt. Fotót készítette: Szendőfi Balázs

Képmetszet: tringa/mme

Sári Gergő

természetvédelmi őrkerület-vezető

Fotót készítette: Szendőfi Balázs

Minden év szeptemberének első szombatja hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napja. 2023-ban ez a nap szeptember 2-ra esik. Ez alkalomból ezen a napon az Ócsai Tájházban családi napot tartunk, ahol a látogatók jobban megismerkedhetnek ezzel jelentősen megritkult, fokozottan védett állatfajjal, mely egykor errefelé is több helyen előfordult.

Fotó: Halpern Bálint

Ez a kígyófaj rendkívül érzékeny a környezeti behatásokra, emiatt is szorult vissza állománya a korábban jellemző gazdálkodási formák (legeltetéses állattartás) megváltozása, és a predációs nyomás miatt. Viperafaj lévén, a közhiedelemben keringő alaptalan félelmek sem segítették a faj fennmaradását – bár mérges kígyó, marása nem halálos, nem jelent komolyabb egészségügyi kockázatot, ráadásul, ha nem piszkáljuk, nem is támad emberre. A rákosi vipera 1974 óta védett, majd a nyolcvanas évek végétől fokozottan védett Magyarországon. Természetvédelmi értéke jelenleg 1 000 000 Ft. Nemzetközi szinten is kiemelt védettséget élvez, így a CITES (Washingtoni Egyezmény) I. függelékében szerepel, az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) veszélyeztetett kategóriába sorolja, továbbá a Berni Egyezmény II. függelékében is szerepel. A Magyar Madártani Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya nemzeti parkokkal és állatkertekkel együttműködve 2004 óta, Európai Unió által LIFE-Nature alapból finanszírozott programok keretében tesz erőfeszítéseket a faj megmentésére.

Ebben a fajmegőrzési programban az Ócsai Tájvédelmi körzet is érintett, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igyekszik a megfelelő területkezelési gyakorlat kialakításában, a rákosi vipera számára potenciális élőhelyek kialakításában, egy lehetséges jövőbeli visszatelepítés érdekében. Mindemellett fontos a szemléletformálás is, hogy az emberek ne ellenszenvvel viseltessenek a rákosi vipera iránt.

Családi napunkon ezért szakmai előadásokkal, terepbejárásokkal, valamint a gyerekek számára játékos, mesés foglalkozások, kézműves foglalkozások keretében lehet a rákosi viperával jobban megismerkedni, és betekintést nyerni a faj megőrzése érdekében végzett munkálatokba.

HELYSZÍN: Ócsai Tájház (Ócsa, Lőrinc u.1. ; GPS: 47.289530, 19.226851)

IDŐPONT: 2023. Szeptember 2., 10 – 13 óra között

RÉSZVÉTELI DÍJAK:
Teljes árú: 2.300 Ft/fő
Kedvezményes: 1.650 Ft/fő
Helyi lakosok számára: 1.100 Ft/fő

A program résztvevői számára az Ócsai Tájház tárlatai is látogathatóak.

KAPCSOLATTARTÓ: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu

A múlt héten az Állatorvostudományi Egyetem biológus alapszakos hallgatói érkeztek az Ócsai Tájvédelmi körzetbe, ahol egy többnapos, komplex terepgyakorlaton vettek részt, a nemzeti park igazgatóság és az ócsai madárvárta kollégáinak szakvezetésével.

Az itt töltött idő alatt, részletesen megismerkedtek a hazai természetvédelem működésével, bejártuk a Tájvédelmi Körzet fokozottan védett részeit, megismerve a láprétek, láperdők élővilágát, és a hozzá kötődő botanikai és zoológiai értékeket. A hallgatók a madárvártán részesei lehettek az itt folyó kutatási célú madárgyűrűzésnek, régi térképek és források alapján elemezték az elmúlt évszázadokban lezajlott, a táj változását meghatározó folyamatokat, valamint szembesültek napjaink természetvédelmi kihívásaival és az ezekre adható megoldásokkal is.

Fotók: Pásztory-Kovács Szilvia

A fokozottan védett óriás útifű (Plantago maxima) akár az egy méteres magasságot is elérheti. Ez a faj a Duna-Tisza közén éri el elterjedésének nyugati határát.

A botanikusok már a XX. század elején az ország egyik legritkább növényének nevezték. A Turjánvidéken a nagy csatornák megépítése után állományai vészesen megfogyatkoztak, jelenleg csupán 3-4 helyről ismert Magyarországon.

Kollégáink éppen legnagyobb állományának élőhelyén határolják körül a gyepfoltot, ahol a tövek találhatóak. Így segítik elő, hogy a növény kimaradjon a hamarosan időszerű kaszálásból és megérlelhesse, majd elszórhassa magvait.

1.kép: Védett értékekben gazdag gyep a Turjánvidéken, kaszálás után

A természetes gyepekhez kötődő természeti értékek megőrzése szempontjából az egyik legfontosabb kérdés a megfelelően megválasztott és megfelelő kiterjedésű hagyásterületek kijelölése. A kaszálatlan területek elsődleges célja, hogy a gyepterület jellegének megváltozása nélkül segítse a területhez kötődő növény- és állatfajok fennmaradását és a gyepszerkezet változatosságának növelését. A hagyássávokban a növények magot tudnak érlelni, továbbá a kaszálást nehezebben tűrő növényfajok sem kopnak ki a gyepből. 

2.kép: Védett tornyos sisakoskosborok fajgazdag gyepben

A hagyássávokban a madarak és emlősök utódai rejtekhelyet találnak a ragadozóktól. Hagyássávok hiányában a hüllők, valamint a rovarok egy jelentős része a ragadozók áldozatává válik, változatosságuk jelentősen csökken.

3. kép: A bíbic és más földön fészkelő madarak fiókáit veszélyezteti a rosszul végzett kaszálás

A hagyásterületek a mezőgazdasági gyakorlatban a legtöbb esetben a kaszálás irányában fennhagyott sávok, ezeket hagyássávokként, búvósávonként is szokták emlegetni. A természeti értékek védelme érdekében szükséges lehet a gyepeken kíméleti területek foltszerű meghagyása, elsősorban valamilyen kiemelt botanikai érték foltszerű kímélete érdekében, vagy gyepen költő fokozottan védett madár fészke (pl. túzok, haris) körül kijelölt védőzóna miatt. 

4.kép: Az őzek is a természetkímélő kaszálások haszonélvezői közé tartoznak

Natura 2000 területeken minden kaszálás esetében a gyepterület minimum 5, maximum 10 százalékát, változó helyen kaszálatlanul kell hagyni a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól szóló 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet értelmében. Védett természeti területek esetében a kíméleti területek kiterjedése ettől jelentősen eltérhet a területen előforduló védett értékek érdekében, figyelembe véve a gazdálkodói érdekeket is. 

5.kép: A természetes gyepek esztétikai értéke sem elhanyagolható.

 A hagyássávok kialakításakor leggyakrabban előforduló hibák: 

1.A kíméleti területek kiterjedése nem éri el az előírtat. Amennyiben a területen nem maradt fenn elég kaszálatlan terület a gyepekhez kötődő fajok fennmaradása nem biztosítható, a gazdálkodó ebben az esetben természetvédelmi bírsággal sújtható, valamint az agrártámogatási kifizetések során szankcionálható.6.kép: Megfelelő szélességű hagyássávok                                                                                                                         

2.A hagyássávok szélessége nem éri el a min. 6 métert. A 6 méternél keskenyebb hagyássávok a szegélyhatás miatt nem tudják betölteni funkciójukat. A ragadozók az ilyen keskeny sávokat szisztematikusan átvizsgálják. Az ízeltlábú fajok élőhelyigényét a keskeny sávok nem tudják kielégíteni.7. Kép: Nem kielégítő szélességű hagyássáv                                                                                                              

3.A kíméleti területet a terület gazdasági szempontból értéktelenebb részein hagyják meg. A gazdálkodók az alacsony hozamú homokos hátak, vagy a mélyen fekvő savanyúfüves, esetleg elnádasodó részeket hagyja kaszálatlanul, ezáltal a gyep ezeken a területeken átalakul, a minden évben kaszált részeken a gyep elszegényedik.

4.A kijelölt hagyássáv inváziós fajokkal erősen fertőzött. Az inváziós fajok sokszor a széna minőségét is negatívan befolyásolják, ezért a gazdálkodók időnként ezeket hagyják fenn. Az inváziós növények a gyepek természetességét leginkább veszélyeztető tényezők közé tartoznak.

5.A hagyássávot rendszeresen a terület ugyanazon részén kímélik meg. A gazdálkodók a területi adottságok és agtotechnológiai okok miatt bizonyos sávokat előszeretettel jelölnek ki hagyássávnak. Egy fa, villanyoszlop, vagy csatorna vonala többnyire többször marad fenn, mint más területek. Bár bizonyos esetekben kívánatos, hogy egy-egy sáv több éven keresztül kaszálatlanul maradjon, alapvetően törekedni kell rá, hogy a területen viszonylag egyenletes gyakorisággal tudjanak termést érlelni a növények.

6.Az erdőkkel, nádasokkal közvetlenül érintkező részeket minden évben lekaszálják. A gyepekre beterjedő cserjék és másodlagos nádasok kaszálás nélkül lassan képesek elborítani a gyepet, ezért ezek visszaszorítása szükséges. Azonban ezek a szegélyélőhelyek sok esetben különleges élővilágnak adnak otthont, érdemes ezekből a szegélyélőhelyekből is minden évben fennhagyni.

7.A kíméleti területet a kaszálás, rendsodrózás, a bálázás, vagy a bálák lehordása során összejárják. Amennyiben a kaszálatlan területet a gépek a későbbi munkafolyamatokban összejárják, a hagyássávok csak korlátozottan tudják ellátni funkciójukat.  

8.kép: Keréknyomok a hagyássáv teljes hosszában

8.A hagyássávot a sarjúlegeltetés során gyorsan lelegeltetik. A kaszált területeken a sarjúlegeltetést legalább egy hónapig  hanyagolni kell, természetvédelmi szempontból a hagyássávok egész szezonban történő meghagyása a kívánatos.

9.A tisztító kaszálás során a hagyássávokat is lekaszálják. Az előző technológiai hibához hasonló eredményekkel jár, a gyep elszegényedését eredményezi.
9.kép: A hagyássávok kiterjedése légifotókról és műholdfelvételekről is megállapítható.

10.A hagyássávokban megmaradt fűavart tavasszal leégetik. A gyepek égetése a múltban hagyománynak volt tekinthető, ami azonban sok esetben maradandó károkat okozott a gyepek összetételében és szerkezetében.

10.kép: „Az állatorvosi ló”: Értelmezhetetlenül keskeny hagyássáv, amely ráadásul inváziós fajokkal fertőzött

Szöveg és képek: 

Ócsai Péter

természetvédelmi őrkerület-vezető

Idén ünnepli megalakulásának negyedévszázados évfordulóját a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet. Ennek keretében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság két napos kutatói hétvégét rendezett a Farmosi Madárvártán május 19-20-án.

A mintegy félszáz résztvevő az első nap előadásokat hallhatott a Tápió-vidéken az elmúlt években lezajlott természetvédelmi kutatások eredményeiről, illetve a megvalósult élőhelykezelések és élőhelyrekonstrukciók tapasztalatairól. Volt szó a gyepek legeltetéséről és kaszálásáról, a vízvisszatartások jelentőségéről, a tájidegen növényfajok elleni védekezésről éppúgy, mint a Tápió vízrendszerének halairól, az eurázsiai hód térhódításáról, vagy a térség ritka és veszélyeztetett lepkefajainak monitorozásáról. 

A jó hangulatú program második napján kilátogattunk a nagykátai Nyík-rétre, ahol a térség legnagyobb kiterjedésű, országos szinten is igen gazdag élővilággal rendelkező gyepterületével ismerkedhettek meg a szakemberek. Képes összeállításunk a program néhány jellegzetes pillanatában enged betekintést.

Fotók: Fábián Rigó Attila és Bérces Sándor.

 Május 6.-án megtörtént a Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó nagykátai Majorból a marhák nyári legelőre hajtása. Az idő is az eseménynek kedvezett. A már hagyománynak számító közösségi program, nagyon jó hangulatban telt, kicsik és nagyok örömére egyaránt. Az idei borjak ugyan kicsit lassították a menetet, de szépen felzárkóztak életük első nagyobb “túráján”. Az állatok az őszi behajtásig kint lesznek a legelőn.

Április 29-én a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kunszentmiklósi Túzokünnepén standolt tájegységünk csapata.  Az egész napos programot pusztai futóverseny, kézműves vásár, lovagoltatás, állatsimogató, szakmai előadások és még sok-sok izgalmas bemutató színesítette. 

Délután Igazgatóságunk munkatársai még vezetett túrát is tartottak az Apaj és Bugyi külterületén, a két Nemzeti Park Igazgatóság határán elterülő értékes gyepterületeken. Itt él hazánk legnagyobb túzokállománya, amelynek a megőrzése a két Igazgatóság közös feladata, egyben felelőssége.

A Túzokünnep nagyon jól sikerült, élveztük minden percét, köszönjük a kiskun kollégák meghívását!