Cikk írói: Vidra Tamás és Németh András - DKPMTE
Tájegységünk déli részén, Jászkarajenő határában találjuk a Varga-nádas elnevezésű vizes élőhelyet, ahol valami csoda folytán fennmaradtak az Alföldön egykor széles körben elterjedt, napjainkra azonban szinte nyom nélkül eltűnt, eltűntetett szikes tavak maradványai.
Sajnos június közepére az idei aszályos időjárás következtében a tavak jó része szinte teljesen kiszáradt, így a sziksótól fehérlő tómedreken száraz lábbal át lehetett kelni. Már-már olyan érzése volt az embernek, mintha egy Belső-Ázsiai félsivatagban járna.
Egy ilyen különleges élőhely azonban mindig tartogat valami meglepetést a kíváncsi szem számára. Most is ez történt, hiszen legnagyobb örömünkre az egyik tószegélyt borító haragoszöld zsiókásban ráakadtunk az eddig innen nem jelzett nagy foltosrablóra (Lestes macrostigma). Ennek a védett, sós vizű szikes tavakhoz és mocsarakhoz kötődő szitakötőfajnak alig két tucat előfordulási adata van az országból. Egy különleges élőhely, igazán különleges szitakötőfaját sikerült megtalálnunk….
A nagy foltosrabló hímje